„A magyar írók segélykiáltással fordulnak a világ íróihoz. Kérik, szánjanak időt és fáradságot arra, hogy megtalálják a leghathatósabb módot szabadságunk ügyének támogatására. Hívják fel a világ közvéleményét, hogy a győztes forradalommal kivívott függetlenségünknek és országunk semlegességének megsértése súlyos katasztrófához vezetne. Sorsunk nemcsak politikai kérdés, hanem élet és halál ügye. A magyar írók teljes egységben arra kérik főtitkár urat, hogy mindezt közölje táviratilag a PEN centrumokkal. Hálás köszönettel a Magyar PEN Club elnöksége nevében: Képes Géza.”
Korábbi kutatások szerint az öngyilkosság jóval gyakoribb a költők között, mint más irodalmárok között vagy általában a lakosság körében, és a költők hajlanak a depresszióra. A kutatási eredményeket fel lehet használni a ma élő költők esetleges öngyilkosságának lingvisztikai előrejelzésére is. Ha valaki túl sokszor használja az "én" szót, még nem biztos, hogy öngyilkos lesz, de ennek a kockázata mindenképpen nagyobb - fejtette ki az amerikai professzor.
Mikszáth, Móricz és Tömörkény együtt az arab kislány kezéből, milyen csudák láthatók a földön, kérem tisztelettel? És ami a magyar klasszikusokból hiányzik, a humor. A tündéri kislányhumor, néha szarkasztikus, másutt szemérmes, megint másutt szerelmesféle, hogy oldja a kilátástalan helyzetet, távolságot építsen alá. A humor miatt nem jut eszünkbe minden bekezdésnél, hogy ez szörnyű. A néhol gonosz humor miatt nem jut eszünkbe minden esetben, amikor pedig juthatna, hogy a kisebbségi létnél bonyolultabb és összetettebb kiszolgáltatottság aligha létezik a földön.
A dolog lényege, Bokor levezeti, hogy Zukor és Fox a legfontosabb mechanizmusaiban abszolút első. Zukor találta ki, teremtette meg, 1910 és 1920 között építette fel a Paramount stúdiót, szoktatta rá Amerikát az egész estés játékfilmre (korábban a kisfilmeket játszó kinematográfok látogatása a fehér középosztály számára annyira degradáló, mint beülni a vándorcirkuszos sátrába), találta ki a mozihálózatot.

Harmadik napja vagyok Tállyán, s oly nehezen búcsúzok ettől a szép vidéktől, de most már szinte biztos vagyok benne, hogy bejártam valamelyest, s láttam a Hegyalja e kedves szegletét több nézőpontból is. Midőn megérkeztem a vendégszerető kúriába, örömmel láttam, hogy a pesti társaság kikhez csapódék albán, olasz, ujgur, s Bécsben élő magyar fordítókkal, írókkal gazdagodott. Éreztem, hogy hamar cinkosaimra fogok találni. A PEN-Club vendégeként, tagjaként érkeztem, de a rendezvényről szerkesztőnk már részletesen beszámolt, s én inkább Tállyáról írnék, ha már úgyis ott jártam. Elsőként mint afféle vidéki úrnak, az Oroszlános Borvendéglőbe volt meghívásom. Hogy mit evett Badrakovszky Mihály az Oroszlányosban? Hogyan találta meg a legendás költőnőt, Lónyai Erzsébet, vagy ahogy W. S. nevezte el Pscyhé emlékezetét és rokonait? Milyen is az a Tállya? Erről szól vidéki levélkénk.
A mozgó élet mindig aszimmetrikus, de éppen ez hiányzik ma teljesen a magyar királyok Szent Koronájának elhelyezkedésében.
Babitsról többféleképpen lehet beszélni. Lehet mint a klasszikus költészet fejedelméről, lehet mint vaksi szerkesztőről (nem ismeri fel József Attila tehetségét, viszont ájul Tanner Ilonkáétól), lehet mint irodalmi diktátorról, és lehet tényszerűen, szárazon. Most ez következik. 125 éve született.
Janikovszky népszerűségére jellemző, hogy az őt olvasó gyerekek átvették nyelvi fordulatait, mondatfűzését, jelzőit. Ma is jól esik kinyitni egy-egy könyvét, visszahallani belőle azóta felnőtt gyerekeink csivitelését. Írót ritkán lehet szeretni. Az író nem arra van kitalálva, hogy civil megjelenései közben szeressék. De Janikovszky szerethető író volt.
Frappáns ötleteknél többek-e Podmaniczky Szilárd „pillanatnovellái”? 1999-es minimalista prózakötetéért az Év könyve díjat kapta, s a közönség harsány hahotázását tekintve jó eséllyel indul ezért a Szép magyar szótár is. A Mikes Kelemen Kör Irodalmi Figyelő díját már begyűjtötte, s Czigány Lóránt imigyen méltatta: „Ezt olvasva Márai is megnyalná a tíz ujját.”
10.30–11.30 JORDÁN TAMÁS vezényletével az Esztergomi Bazilika lépcsőjén 1000 diák és érdeklődő együtt elmondja az Esti kérdést (nagyon rossz idő esetén a helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeumának Nagyterme, 2500 Esztergom, Szent István tér 1.)
Amikor…
amikor a múlt merőben más olvasatban tárult fel hirtelen megrémültünk egymásba kapaszkodtunk mint hajótöröttek egy szál deszkába miközben hullám után hullám csapott ránk és sós vízzel lett tele az orrunk a szájunk dörgött villámlott és a viharban kétségbeesve kiáltottuk egymásnak az utolsó a megváltó szót: „szeretlek!”

mint hómezőn a vadnyúl
ha nem is értitek
ha mit még hátrahagynunk
egy üres képkeret
Ez a kötet most nagy kiadónál, egy profi rendszerbe ágyazódva jön ki, vagyis megkapja a lehetőséget. A többi, a sorsa: titokzatos, sötét erőkön múlik (a szakma pillanatnyi fogadókészségén, piac pillanatnyi érzékenységén). Ha az indulásnál szerencsés a csillagok együttállása, akkor kibomlik belőle egy hype, ha nem, akkor marad a megjelenő többi ezer közül egy. Mindenesetre, ha felkapják, az nem azt mutatja, hogy mennyire jó (egyébként jó), ha besül, az pedig nem jelenti, hogy vacak.
Morvayval ébredtem. Az öt éve halott Morvay László egyik mondatával "Isten szereti a szépet". Az álmoskönyvek szerint nem szerencsés halottal ébredni, de halott jó mondatával szerencsés. Az álmoskönyvek sem igazítanak el bennünket. Nem tragédia. Azonnal megtalálom a mágnes alá tűzve a figyelmeztető cédulát. Figyelmeztetés ide, tervek oda, ha valami nem kajabál, elfelejtődik, öregszem is, ellentétben Morvayval, bolondokháza is, ellentétben Morvayval. Most némi bűntudattal vegyes szomorúsággal fölkeltem régi interjúnkat két kézzelfogható okból. Egyrészt, hogy figyelmeztessen minden élőt, nincs idő. Másrészt, hogy minden reggel tudomásul vegyük, lehetőleg súlyosan, hogy amit ma nem végeztünk el, nem raktunk rendbe, nem fésültük át, lehet, holnap már nem lesz módunk.
Hanem elindult "a nénit meglocsolni" egy új vándorsereg, a hat-, tízéves korosztály. Az új éra koldusgenerációja, az ellehetetlenített, munkanélkülivé vált prolik, kisvárosi nincstelenek szövetkező, egymást informáló gyerekei. Ez már a rendszerváltást követő mélypont.
Igyunk. Ami jólesik. Kétszer. Ha nyomaszt bennünket a bűntudat, küzdjünk meg vele. Ha úgy érezzük, talán nincs teljesen igazunk, talán mégis végigmehettünk volna a problémakörön, ezzel is küzdjünk meg. Mert sikertelen kísérletek tucatjain vagyunk túl.
Megtörtént, mert megtapasztaltam, mert én emlékszem rá, csak nekem van érzelmi és empirikus kötődésem az eseményhez. Istenem, hány milliárd fényévnyi egyedi történést rejteget az ősemlékezet? Amire csak ők, csak te, csak én, az időben és térben ideiglenesen felbukkanók emlékeznek sajátosan, és visszajátszhatatlanul.

Hogyan személyesítette hát meg Weöres ezt a lelket, hogy saját hím-lényének tüzével világítsa meg? Hogyan forrasztotta össze magával Psychét, és Ungvárnémetivel – hogy már külön-külön csak elvétve létezhessenek? Milyen a weöresi Psyché?

Psyché állandó kísérõje a testi nyomorúság: saját nõi bajai elsõ abortusza után sokáig kínozzák (egyrészt ezek miatt szellemi barátja csak Ungvárnémeti), Max sánta, Ungvárnémeti szifiliszes (csakhogy a süket Beethovenrõl és a megbomlott Hölderlinrõl ne is beszéljünk).

Budapesten azért jó élni, mert az ember a dolgok közepében lehet, s azért rossz, mert a túl sok esemény miatt nagyon sok mindenről le is maradhat, sokszor olyanokról, amik pedig megérdemelnék, hogy megjegyezze, megírja, ellátogasson rá az ember. Csempészek a Nemzetközi Könyvfesztiválon, Budapesten
A Millenáris Park előtt (újra)építik a járdát, a parkolóból deszkapallón lehet átjutni a parkba. Valamit bontanak is, és épül a jövő. Szili Katalin meghatja saját magát. Ulickaja boldog az ajándékul kapott rózsától. Megnyílt a XVI. Budapesti Könyvfesztivál. Villanások a könyvfesztivál megnyitójáról
Péntek délelőtt a melegedő idővel együtt fokozatosan nőtt a Millenáris Parkban piknikezők és a Könyvfesztivál helyszínein nézelődők száma, pedig elvileg tartott még a munkaidő. Bebizonyosodott, hogy gyermekprogramot érdemes főként ilyenkorra szervezni, vagy újdonsága miatt valóban vonzó előadásokat hirdetni, mint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tette. Innovatív ámokfutás 2.0. Gyermeki öröm és szakmai innováció a Könyvfesztiválon
Jónás Tamás könyvét a Könyvfesztiválon is lehet kapni, mi Boldog Zoltán kritikáját közöljük kedvcsinálóként, egyben gratulálunk Jónás Tamásnak a nemrég elnyert Aegon-díjhoz. Továbbá mellékeljük korábbi interjúnkat is. Őszinte bizonytalanság
Kedvére találhat mindenki programot a Könyvfesztivál gazdag kínálatából. Több száz szerző könyvét mutatják be a hétvégén, s az autogramokra vadászók kiélhetik gyűjtőszenvedélyüket. Képriportunk Podmaniczky Szilárd szórakoztató szótára mellett Szőcs Géza gyűjteményes kötetére fókuszál, de helyet kap a Boris Vian-kultusz és Szávai Ilona nagylelkűsége is. No és az Ulickajára várók hosszú sora. Bőség zavara a Könyvfesztiválon
Frappáns ötleteknél többek-e Podmaniczky Szilárd „pillanatnovellái”? 1999-es minimalista prózakötetéért az Év könyve díjat kapta, s a közönség harsány hahotázását tekintve jó eséllyel indul ezért a Szép magyar szótár is. A Mikes Kelemen Kör Irodalmi Figyelő díját már begyűjtötte, s Czigány Lóránt imigyen méltatta: „Ezt olvasva Márai is megnyalná a tíz ujját.” Ablak-Zsiráf felnőtteknek
|